Alexandre Ganoczy

Alexandre Ganoczy, született 1928-ban Budapesten, magyar katolikus pap és teológus, különös figyelmet szentelt a reformáció kutatásának. Fontos támogatója volt a katolikus-protestáns párbeszédnek, valamint a teológia és a természettudományok közötti párbeszéd elősegítője. Munkássága jelentős hatást gyakorolt a német és francia nyelvterületeken.

Édeasnyja Krenner Amália festőművésznő (1898–1974) volt, eredetileg evangélikus, később katolikus, édesapja pedig Gánóczy Sándor (1900–1977), katolikus vegyészmérnök. 1947 és 1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult szemináriumban.

1949-ben tanulmányi tartózkodását Franciaországban kezdte meg, mint a párizsi érsekség szemináriumi hallgatója. 1953-ban szentelték pappá és 1957-ben szerzett licenciátust. 1959 és 1961 között Arcueilben volt káplán. A következő tíz évben Párizsban a munkások és magyar bevándorlók lelkésze volt, valamint egyetemi káplán.

1961 és 1963 között teológiai doktorátust szerzett a római Pápai Gergely Egyetemen. Disszertációja, amelyet a taizéi ökumenikus közösség teológusainak javaslatára írt, Kálvin egyházról és egyházi szolgálatról szóló tanításával foglalkozott. Ez a munka "Calvin, théologien de l’Église et du Ministère" (Kálvin, az egyház és az egyházi szolgálat teológusa) címmel 1964-ben bekerült az Unam Sanctam sorozatba, Yves Congar (1904–1995) teológus által, aki alkalmasnak találta a reformátusokkal folytatott párbeszédre a II. Vatikáni Zsinat során. 1963-tól kezdve Ganoczy tanácsadóként részt vett a zsinati szövegek előkészítésében, együttműködve teológusokkal, mint Hans Küng (1928–2021), és szolgálva a kelet-franciaországi püspököket. Az ökumenizmus és a zsinat világra nyitottsága meghatározta későbbi munkásságát.

Congart tartotta mesterének, aki befolyásolta karrierjét. 1963 és 1965 között, neki köszönhetően, ösztöndíjas kutató volt a Mainzi Európai Történeti Intézetben. Ezen időszak kutatásainak gyümölcsei a "Le jeune Calvin. Genèse et évolution de sa vocation réformatrice" (1966; Az ifjú Kálvin. Reformátori hivatásának genezise és fejlődése) című könyvben találhatók. 1965-ben megkapta a francia állampolgárságot. Azóta tanított Tübingenben, Münsterben, Würzburgban és Párizsban, valamint kutató volt a francia Centre National de la Recherche Scientifique-nél. Tübingenben az Ökumenikus Kutatóintézetnél is dolgozott, mint Küng asszisztense. 1967-ben habilitált a Münsteri Egyetem Katolikus Teológiai Karán dogmatikából és ökumenikus teológiából. 1968-ban tudományos tanácsadónak nevezték ki a Vatikáni Keresztény Egység Titkárságán. Ebben az időszakban találkozott Joseph Ratzingerrel (1927–2022, a későbbi XVI. Benedek pápával).

1969-ben filozófiai doktorátust szerzett a Sorbonne-on, Kálvin gondolkodásának filozófiai forrásairól (főként Seneca és Lukianosz [kb. 120–180]) szóló kutatásával. Témavezetője Richard Stauffer (1921–1984), református történész és teológus volt. 1972 és 1996 között a Würzburgi Egyetem Hittudományi Karának dogmatika professzora volt és vezette a Kálvin-tanulmányi Hermann Scholl Intézetet. Würzburgban találkozott Wolfhart Pannenberg (1928–2014) evangélikus teológussal, akivel hosszú barátságot alakított ki. Itt együttműködött Rudolf Schnackenburg (1914–2002) egzegetával is, kölcsönösen befolyásolva egymást – Ganoczy Schnackenburgtól származtatta a Biblia központi szerepét dogmatikájában.

Ebben az időszakban, a Pannenberg és Karl Lehmann (1936–2018) püspök vezette Evangélikus-Katolikus Munkacsoport tagjaként, hozzájárult olyan dokumentumok kidolgozásához, amelyek közelítették a keresztény felekezetek álláspontját megosztó dogmatikai kérdésekben (pl. megigazulás, eucharisztia, egyházi szolgálat). 1974 és 1983 között a Deutsche Forschungsgemeinschaft Kálvin hermeneutikájával foglalkozó projektjét vezette. 1978 és 1980 között a Mainzi Európai Történeti Intézet Nyugati Vallástörténeti Szekciójában dolgozott. 1982-ben díszdoktori címet kapott a Genfi Egyetemtől és 1990-ben a Károli Gáspár Református Egyetemtől Budapesten. 1996 óta emeritus professzor és Dél-Franciaországba költözött. 1997-ben ideiglenesen betöltötte az Aacheni Műszaki Egyetemen a Klaus Hemmerle (1929–1994) püspök számára fenntartott tanszéket. 2009-ben megkapta a Stephanus-díjat a Szent István Társaságtól; 2013-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották. 2018 óta a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem díszdoktora is. Több mint harminc könyvet publikált, melyek közül sokat lefordítottak olaszra, spanyolra, angolra és más nyelvekre. Az Újszövetség tanításaira alapozva dolgozta ki a szeretet elvének teológiáját ("Liebe als Prinzip der Theologie", 1994; "A szeretet mint a teológia elve").

Dogmatikai írásaiban különösen Isten tanával, a Szentháromsággal, a teremtéssel, az egyházzal és a szentségekkel foglalkozott, de írt a teológia episztemológiai és tudományos kérdéseiről is. Paul Tillich (1886–1965) evangélikus teológus korrelációs módszerét követve dogmatikáját nyitott vagy "responsorial" rendszernek nevezte, amely a kérdés-válasz dinamikáján alapul, és nyitott marad új kérdésekre. Különböző műveiben gyakran idézte Karl Rahnert, akit csodált, és aki szerint "minden definiált dogma objektíven nyitott a jövő felé". Ganoczy úgy vélte, hogy "még nem értünk el a legjobb, legpontosabb, legigazabb értelmezéshez". Ez érvényes mind a természettudományokra, mind a teológiára: "A teológiának is fejlődnie kell. Fejlődés nélkül elveszítené tudományos jellegét". Ez a fejlődés azonban csak közelíthet a teljes valósághoz. E premisszával a teológia is tudománynak tekinthető, mivel nem működik autoriter módon, nem zárja ki a kérdések visszatérését. Ha a teológusok "igyekszenek teret adni a hitcikkelyek különböző értelmezéseinek, anélkül, hogy félnének attól, hogy a vita elfogadása megrázná a hívők hitét". (Lásd "A bizalmi hit", 2014, p. 9. Lásd még "Milyen értelemben lehet a keresztény teológia tudomány?", "Magyar Tudomány" 2012, 10, pp. 1256–1267). Lásd még "Bevezetés a dogmatikába" (1993) című művét. Ugyanígy, "A valóság hermeneutikája és a Biblia értelmezése" (1999).

Ganoczy gyakran használja a "bizalmi hit" kifejezést, amely alatt a keresztény hit Istenbe vetett bizalomként való megélését érti. Ugyanakkor a gyanakvás és a hiszékenység elutasítása megalapozott bizalomhoz vezet. Ez az aspektus megfelelő a kapcsolatra Istennel is, mivel segíthet megtalálni a helyes Isten-képet. A hit újszövetségi értelemben (pistis) magában foglalja a reményt is (lásd Rómaiakhoz írt levél 11:1) és azt az egzisztenciális pillanatot, amikor a hívő egész lényével követi Krisztust, szembenézve akár a halállal is. E témát bővebben tárgyalta a "Keresztényként megélni a halálunkat" (2016; magyar fordítás: "Halálunk megélése", 2018) című művében.

A "Suche nach Gott auf den Wegen der Natur" (1992) című művétől kezdve Ganoczy érdeklődött a természettudományok és a keresztény hit közös kérdései iránt, kutatva a természet teológiájának lehetőségét és párbeszédet folytatva olyan tudósokkal, mint Jean-Pierre Changeux (1936–) és Csányi Vilmos (1935–). Kritizálta a kreacionizmust és az "intelligens tervezés" tézisét, teológiailag és tudományosan egyaránt megalapozatlannak tartva azokat. Kutatásai olyan témákat is érintenek, mint a relativitás, a kvantumelmélet és a káosz.

Jelenleg Alexandre Ganoczy Párizsban, a 75012. kerületben él, ahol lelki és felekezeti jellegű teológiai előadásokat szervez a helyi hívek számára. Legutóbbi könyvét, a "Du Dieu Unique au Dieu Amour"-t az Isten képének a Bibliában való fejlődéséről készíti elő, valamint egy esszét a hosszú életről és az örök életről. Tiszteletbeli elnöke a Breznay-Ganoczy Alapítványnak.